Fókusz Takarék

Takarékszövetkezeti egyesülések

Takarékszövetkezeti egyesülések

image

Fókusz Takarék - Egyesítették erőiket a Bács- Kiskun megyei Takarékok

Jelentős átalakuláson megy keresztül a Takarékszövetkezeti szektor 2017. év végéig. Az eddigi 51 Takarék egyesüléséből, összesen 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő pénzintézet jön létre. A Regionális egyesülési folyamatok hatására, 2017. szeptember 30-án a Bácska Takarék, a Borotai Takarék, a Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet, a Rónasági Takarék , valamint a Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet egyesült a Fókusz Takarékkal és Fókusz Takarék néven folytatják tevékenységüket. A fúzióról és annak hatásairól beszélgettünk Sebestyén Istvánnal, a Fókusz Takarék ügyvezető igazgatójával.

-Ügyvezető Úr, talán ide illő, ha azt mondom, a Takarékok életében történelmi jelentőségű a most lezajlott egyesülés.
Azt gondolom, hogy a Takarékok életében valóban egy fontos, sok pozitív lehetőséget tartogató időszak veszi most kezdetét. A hat Takarék több, mint féléves munkájának eredményeként, megújulva, erőinket egyesítve Bács –Kiskun megye teljes területét lefedve működünk tovább. Tőkeerőnk megnő, mérethatékony működésünknek köszönhetően pedig, lehetőségeink kitágulnak. 123 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 600 munkatárssal és 99 fiókkal leszünk jelen a térségben.

Miért tartja előnyösnek a régiónkban élő emberek szempontjából a Takarékok erőinek egyesítését?
Amiben mások és többek tudunk lenni, mint a pénzügyi szektor egyéb szereplői, azt három fő gondolatkör mentén fogalmaztuk meg: Elsőként az ember központú ügyfélkapcsolatokat emelném ki. Területi jelenlétük és pénzügyi kapcsolatunk okán, a térségben élőkkel és Ügyfeleinkkel is természetes módon összefonódik a jövőnk. Hisszük, hogy ehhez fontos alapot ad, minőségi kapcsolatunk.
Másodikként az ügyfeleinkre fordított minőségi időt tartom fontosnak. A közös gondolkodáshoz, a hatékony párbeszédhez ez szükséges.
Harmadik szempont, hogy tudjuk, mindenki egyedi, így az általunk nyújtott megoldásoknak is egyénre, élethelyzetre szabottnak kell lennie, miközben a megoldás keresése közös célunk.

-Milyen kedvező hatásai lesznek az egyesülésnek a térség fejlődése szempontjából?
A fúzió kedvező hatásait a lakossági és vállalati ügyfelek egyaránt érzékelni fogják. Teljes Bács megyében egységes, korszerű szolgáltatási kínálattal leszünk jelen. Odafigyelünk arra, hogy ügyfeleinknek mire van igénye. Mi ehhez igazodunk. Nem a termékekre, hanem az ügyfelekre koncentrálunk, hiszen a prioritásokat, számunkra mindenkor az ő igényük határozza meg.
A településeken továbbra is aktív társadalmi szerepet vállalunk. Helyben adózunk az Önkormányzatoknak, támogatjuk a helyi szervezeteket és ennek hatására a fejlődésből származó eredményekből részesednek a helyi közösségek is.
Kiemelkedően fontosnak tartom, hogy továbbra is egyedülálló biztonságban lesz a Fókusz Takarékban, az ügyfeleink megtakarítása. A takarékok Garanciaközösségének köszönhetően, az Országos Betétbiztosítási Alap ( OBA) mellett a takarékok saját, Tőkefedezeti Alapja is biztosítja a betéteket. Ilyen védelmet egyetlen bank ügyfelei sem élveznek Magyarországon.

- Van-e teendőjük az ügyfeleknek a változáshoz kapcsolódóan?
A becsatlakozó takarékok ügyfeleinek az egyesülésből kifolyólag nincs külön teendőjük. Az eddigi termékeik, szolgáltatásaik továbbra is elérhetőek lesznek a Fókusz Takarékban. Ezekről a tájékoztatást minden érintett részére megküldtük. Az érdeklődők részére, bővebb információkkal szolgálunk fiókhálózatunk munkatársan keresztül, illetve honlapunkon, a www.fokusztakarek.hu oldalon, valamint a munkaidőben elérhető 06/76/900-190-es Call Center telefonszámon.
Munkatársaimmal, felkészült pénzügyi partnerként várunk Mindenkit, mert tudjuk, hogy egy jelenben meghozott, jó döntéssel teremtjük meg a közös jövőnk sikerét.
 

Fókusz Takarék…mert közös a jövőnk!

 


Jogelődök Hirdetményei

Jogelődök Üzletszabályzata

Jogelőd Takarékszövetkezetek Általános Szerződési Feltételei


 

2017 Egyesülés 

Tisztelt Ügyfelünk!


Tájékoztatjuk, hogy 2017. szeptember 30-án a Bácska Takarék ( 6430 Bácsalmás, Gróf Teleki József utca 2.); Borotai Takarék (6445 Borota, Dózsa Gy.u.22.) ; Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet ( 6344 Hajós, Rózsa u. 2.); Rónasági Takarék (6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 1) valamint a Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet (6080 Szabadszállás, Kálvin tér 2.) egyesül a Fókusz Takarékkal (6133 Jászszentlászló, Alkotmány utca 2/a). A hat szövetkezeti hitelintézet ettől a naptól, együtt Fókusz Takarék név alatt folytatja tevékenységét.


Tájékoztatjuk, hogy a fentiekben megnevezetett pénzintézetek fiókjai 2017. október 2-án és 2017. október 3-án a könyvelésre és a pénztári szolgálatra vonatkozó bankszünnapot (könyvelési és pénztári szünnap) tart. Emiatt az október 2-án és október 3-án érkező jóváírások (családi pótlék és egyéb jövedelem) kifizetésére pénztáron és ATM-en keresztül, leghamarabb, 2017.október 4-én lesz lehetőség.


A bankszünnapon mind a hat szövetkezeti hitelintézet valamennyi fiókja zárva tart.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Tisztelettel:
Fókusz Takarék
 


 

Fókusz Takarék Betéteseinek értesítése.pdf


image

2017 Egyesülés

Aláírásukkal tettek hitet a közös jövő mellett a Bács-Kiskun megyei Takarékok!
Közel féléves egyeztetés, és előkészítő munka után, Bács – Kiskun Megye öt Takarékszövetkezete - Bácska Takarék; Borotai Takarék; Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet; Rónasági Takarék; valamint a Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet - nyilvánította ki a Fókusz Takarékhoz való csatlakozási szándékát, melyet együttműködési szerződés aláírásával pecsételtek meg. E szerződés a záloga annak, hogy hosszútávon biztosítsák a takarékok által eddig is képviselt értékek továbbélését a megyében. Ezek az értékek kiállták az idő próbáját, s ha lehet, mára egyre fontosabbak mindannyiunk számára.
Az egyesülő Takarékok vezetői a következőket emelték ki:
„Az emberi hang, a bizalom egymás iránt, a kölcsönös tisztelet, lehet az alapja egy jó együttműködésnek ügyfél és bank között. A takarékokat erről ismerik azok, akik valaha kapcsolatba kerültek velünk. Nem is lehet ez másképp, hiszen nem csak az ügyfeleink, ügyintéző kollegáink, hanem a tulajdonosaink, a takarék részjegyesei is itt élnek közöttünk, azonosak a nehézségeink, örömeink, és sikereink. Összetartozunk és természetes módon közös a jövőnk.
Támogatjuk egymást. Mi, takarékok azzal tudunk hozzájárulni ehhez a közös jövőhöz, hogy segítünk eligazodni, döntéseket hozni pénzügyi kérdésekben. Kollegáinknak ez a legfontosabb feladatuk. Folyamatosan képezzük magunkat, fejlesztjük a szolgáltatásainkat, építjük a bizalmat ügyfeleink és a takarékok között. Mi nem bankot építünk, hanem jövőt. Közös jövőt, az itt élő emberekkel.
Nekünk továbbra is lesz időnk arra, hogy végig beszéljük az ügyfeleink problémáit, céljait, lehetőségeit. Nekünk továbbra is természetes, hogy minden ügyfelünk más és egyedi, és e szerint kell segítenünk, támogatnunk őket. Nekünk természetes az is, ha pénzügyi kérdése, bizonytalansága van, akkor beugrik hozzánk, vagy felhív bennünket. Igen, ez több, mint bank.
Most, hogy egyesítettük erőinket, kitágultak a lehetőségeink. Nagyobb fejlesztésekbe vághatunk bele, korszerűsíthetjük a technikai eszköztárunkat, kollegáinknak lehetősége nyílik jobban elmélyedni egy-egy területen, és mindezt azzal a céllal, hogy hasznos, gyakorlatias segítséget tudjunk adni a hozzánk fordulóknak.
A változások mellett, az állandóság is részünk marad! Az Ügyfelek megszokott szolgáltatásai és a kedvelt ügyfél-szolgálati munkatársak elérhetőek maradnak a jövőben is, a takarékok a megszokott módon, zavartalanul működ-nek.
Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy továbbra is egyedülálló biztonságban lesz a Takarékok ügyfeleinek vagyo-na. A fúziót követően is a Takarékok országos Garanciaközösségének tagja leszünk. Ilyen védelmet egyetlen má-sik bank ügyfelei sem élveznek Magyarországon.
Ezek azok a közös, értékeink, közös céljaink, melyek mellett, az egyesülési szerződés aláírásával hitet tettünk. Erre büszkék vagyunk, és azért dolgozunk, hogy az ügyfeleink is elégedettek és büszkék lehessenek.”


 


 

2016 Egyesülés

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy 2016. november 30-án a Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet (6422 Tompa, Szabadság tér 16.), a Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet (6345 Nemesnádudvar, Petőfi Sándor út 41/b), valamint a Lakiteleki Takarékszövetkezet (6065 Lakitelek, Liget u.2.), egyesül a Fókusz Takarékkal (6133 Jászszentlászló, Alkotmány utca 2/a).


A négy pénzintézet ettől a naptól, együtt Fókusz Takarékszövetkezet név alatt folytatja tevékenységét. 

Tisztelettel:

Fókusz Takarékszövetkezet igazgatósága

 

Jogelődök hirdetményei

Jogelőd Takarékszövetkezetek Általános Szerződési Feltételei


Új tagokkal bővült a Fókusz Takarék


A kistelepülésekre is elviszik a modern pénzügyi szolgáltatásokat


Újabb tagokkal bővült és tovább növelte fiókjainak számát Bács-Kiskun megyében a Fókusz Takarék, miután a pénzintézet november 30-án egyesült a Tompa és Vidéke- a Nemesnádudvar és Vidéke- valamint a Lakiteleki Takarékszövetkezettel. Az új, egyesült Takarék várható mérlegfőösszege 57 milliárd forint lesz, míg saját tőkéje várhatóan eléri a 3,9 milliárd forintot. Az egyesülés okáról, a Takarék helyi szerepéről és terveiről Józsa Zsigmondot, a Fókusz Takarék ügyvezetőjét kérdeztük.

Az elmúlt években több helyi takarék is egyesült a Fókusszal, amely eddig is a térség legnagyobb takarékja volt. Most mi motiválta az egyesülést?
Több és jobb szolgáltatást szeretnénk nyújtani ügyfeleinknek, ezért döntöttünk erőink egyesítése, azaz a takarékok egyesülése mellett. A fúzióval nagyobb lett a közös tőkénk, több fiókunk és bankautomatánk lett, ami az ügyfeleknek nagyobb biztonságot, könnyebben elérhető és magasabb színvonalú banki szolgáltatást jelent. A jogutód Fókusz Takarék a Duna-Tisza közén, Bajától Budapestig immár 62 fiókban állhat az ügyfelek rendelkezésére. Az új egyesült takarék várható mérlegfőösszege 57 milliárd forint lesz, míg saját tőkéje várhatóan eléri a 3,9 milliárd forintot.

Mire számíthatnak az ügyfelek az egyesüléssel, vannak-e konkrét teendőik?
Az egyesülés miatt az ügyfeleknek nincsenek konkrét teendőik, viszont a jövőben új szolgáltatásokkal találkozhatnak. Így a beolvadó takarékok ügyfelei számára a Takarékok egyesülése nem pusztán a pénzintézetük nevének a megváltozását jelenti, hanem több lehetőséget, újabb előnyöket is. Az eddigi egyesüléseink során is mindig a fejlesztésekre koncentráltunk, például korábban Dunapataj térségében olyan településekre helyeztünk ki bankautomatákat, ahol egyáltalán nem voltak, jelentősen megkönnyítve ezzel a helyi lakosok készpénzfelvételi lehetőségeit. Célunk, hogy a városokban már maguktól értetődő modern pénzügyi szolgáltatásokat elvigyük a kisebb településekre is, illetve a vállalkozóknak is tudjunk újat, többet nyújtani.

A vállalkozói rétegnek milyen többletszolgáltatásokat kínálnak?
Az elmúlt időszakban a vállalati szegmensben voltunk aktívabbak, számos új ügyféllel, dinamikusan növekedett ez az üzletágunk, elsősorban a magas színvonalú, például privátbanki szolgáltatásainknak és MFB Pontjainknak köszönhetően.
Sikerünk abban is áll, hogy ismerjük a vállalkozások, gazdák igényeit, szükségleteit, képzett szakembereink velük együtt gondolkodva keresik meg a számukra legkedvezőbb, terveik eléréséhez szükséges pénzügyi megoldásokat. A speciális szegmensekben működő vállalatok számára pedig egyedi termékeket, megoldásokat kínálunk. Ezeket az előnyöket azok a vállalkozások is élvezhetik decembertől, amelyek most, az egyesüléssel válnak a Fókusz ügyfeleivé.

Miért érdemes a Fókuszt választani, miben különböznek a többi pénzintézettől?
Nagyon komoly előnyünk, hogy helyi bankként, a városokban és a kisebb településeken is jelen vagyunk. Így ügyfeleinknek nem kell a nagyobb városokba, régióközpontokba utazniuk, ha banki ügyeiket szeretnék intézni, hitelt vennének fel, vagy befektetési ügyeiket intéznék. Az ügymenet is egyszerűbb, mint a fővárosi központú kereskedelmi bankokban. A Takarék számos módon vesz részt a térség fejlesztésében: az elhelyezett megtakarításokat a helyben kamatoztatja, kedvező hitelekkel segíti a helyi beruházásokat, és a lakosok otthonteremtését. A Fókusz Takarék emellett egy nagy, országos pénzügyi csoport, a takarékszövetkezeti integráció tagjai is, ami komoly szervezeti hátteret, plusz biztonságot is nyújt a Takarék számára, az ügyfelek számára pedig további előnyöket. Például azonos feltételekkel használhatják országszerte 1000 Takarék bankautomatánál a kártyájukat, és több mint ezer Takarék fiókban intézhetik befektetési ügyeiket. Betéteik pedig a takarékok Garanciaközösségének köszönhetően kettős biztonságban vannak: azokat az Országos Betétbiztosítási Alap védelmén felül, azt kiegészítve a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is biztosítja.

Az egyesülő takarékok és dolgozóik számára milyen előnyökkel jár a fúzió?
Az egyesült Takarék nagyobb mérete lehetővé teszi a költségek csökkentését, a jövedelmezőbb, eredményesebb működést, a megnövekedett tőkeerő pedig még nagyobb biztonságot garantál. A nagyobb, több megyén átnyúló szervezet a dolgozóknak is komolyabb perspektívát, szakmai fejlődési lehetőséget, világos karrierpályát jelent, többek közt azért is, mert a Fókusz több üzleti területen – értékesítés, kontrolling – a térség többi takarékszövetkezetének tevékenységét is összefogja és koordinálja. Az egyesülés tehát a fejlődés garanciája, mind a Takarékok dolgozói, mind jelenlegi és újonnan csatlakozó ügyfeleink számára is.

Lábléc - közérdekű információk

Copyright 2010 takarekpont

E honlap megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) helyezünk el a számítógépén, ahogy azt más, majdnem minden honlappal rendelkező cég is teszi. További információk...